2012-07-18

"Hallom mentek indijánországba..."


...ahogy az onnan ezer éve elszármazott kedves szomszédnénink állított meg az utcán...
...hát igen, kedves barátaink, örömmel jelentjük, hogy négy hónapnyi megfeszített munka után, eljött aminek jönnie kellett. Egy hét múlva INDIA!!!!



Miután hónapokig hallgattuk, olvastuk és gyűjtöttük a különböző hangulatú információkat, végre elmondhatjuk, hogy semmi konkrétat nem tudunk Indiárol. :)) Az ország tele van kiköbözhetetlen ellentmondásokkal, ráadásul az indiautazók beszámolói is szubjektívek. Ennek eredményeképpen, sikerült teljesen összezavarni gondolatainkat és némi aggodalommal vegyes kiváncsisággal indulunk utnak.


Mint tudjátok, történetünk ott kezdődik, hogy a tavaly télen felfedeztünk egy projektet, melynek célja, földink, Körösi Csoma Sándor emlékszobájának felujítása. Megdöbbenve észleltük, hogy ezekben a munkálatokban, semmilyen háromszéki intézmény vagy fizikai személy nem képviseltette magát, s igy megszületett a következő két havi utazásunk igazi célja.


Az áprilisi bemutató előadás után, megirtuk saját terveinket, kiszámoltuk költségvetésünket és elindultunk támogatókat keresni vállalkozásunkhoz. Eleinte nagyon nehézkesen ment, mivel a legtöbb pályázati kiirásról lemaradtunk, igy a költségvetésünk oroszlánrészét magán személyek illetve vállalkozók adományaiból kellett kigyűjtenünk.

Gyűjtésünk legnagyobb fénypontja, a repülőjegyeink lefoglalása volt, melynek hajnalán, rájöttünk, hogy már nincs visszaút. Utolsó akadályunk a vízum megszerzése volt, melynek érdekében, eredeti uticélunkat kénytelenek voltunk elfüllenteni, mivel a ladakhi régió fegyverszüneti területnek van nyilvánitva a hetvenes évek óta, továbbá a Pakisztán-India konfliktus egyik gócpontjának számít, ezért nem szivesen engednek látogatókat ebbe az övezetbe.
Ilyen akadályok elkerülése érdekében, utitervünk az ismertebb turista városokat foglalja magába, vízumkérelmünkben.


Terveink szerint, július 23.-i indulással, a bukaresti Henri Coandă repülötérről szállunk fel déli 12 órakor, egy négyórás moszkvai átszállást is belefoglalva. Új Delhiben landolunk éjjel háromkor s onnan irány első szállásunk, melyet meggyőzően Mosoly Fogadónak hivnak vendéglátóink. 
Reményeink szerint Delhi-i tartózkodásunkat rövidre foghatjuk, főleg a rekkenő hőség, magas páratartalom és különböző "illatfelhők" kinzó mellékhatásai miatt. 


26.-án indulunk utnak a Himalája hegység lábainál fekvő Manali városa felé, ahonnan tovább emelkedünk Leh városa irányába, ahol egy hetet akklimatizálódunk a hegyi levegőhőz. Leh az utolsó állomásunk zanglai végcélunk elött, ahol a Csoma Szobája Alapitvány kurátorával Irimiás Balázzsal találkozunk, ahonnan már az ő irányítása alá helyezzük kis csapatunkat.



Egyhavi himalájai tartózkodásunk után, tervezünk egy rövid indiai körutat is, melybe belefoglaljuk Punjab, Rahjastan és Goa államok meglátogatását.


Bizonyos, még egyelőre meg nem határozott időpontokban, jelentkezünk majd, blog bejegyzésekkel, fotókkal, továbbá a Háromszék napilap közremüködésével is megjelentetjük élményeink beszámolóját.


Mivel pénzforrásaink csak a minimális szükségleteinket fedezi, szivesen fogadunk bármilyen fajta hozzájárulást, például szükségünk lenne egy-két jobbacska hálózsákra. :)


Adományaitokat a következő bankszámlára várjuk:


Transilvania Bank
RO89BTRL01501205F50755xx 


A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet árnyékában, nagyon hálásak vagyunk mindazon intézmények és személyek segitségéért, melyek nélkül ez az út nem valósulhatott volna meg:


Antal Árpád Polgármester úr

Sógor Csaba Képviselő úr

Olosz Gergely Képviselő úr











ALUCO SRL.

ZABOLA ESTATE

PET WORLD SRL.

ILTA SRL.


HUMARET ALAPITVÁNY

KÉZDIVÁSÁRHELYI MAGÁN ERDÉSZET

 
 Külön köszönet:  

Ivácson Gyula igazgató úrnak, Mikó László ügyvéd úrnak, Hegedűs Ferenc igazgató úrnak, Molnár Jencinek és Ördög Gábornak

Médiapartnereink:






 






No comments: